A Villa Medicina által megvásárolható voucherek szolgáltatásait a Villa Medicinaval szerződéses jogviszonyban álló partnerek biztosítják. A Villa Medicina különös körültekintéssel választja ki partnereit, és mindent megtesz azért, hogy a szolgáltatások valóban élmények lehessenek. A Villa Medicinas voucherek felhasználását megelőző időpont-egyeztetés kötelező, azonban a különböző vouchereknél eltérőek lehetnek.
Villa Medicina vouchereire vonatkozó szabályok és feltételek
A Villa Medicina vouchereivel a Villa Medicina által nyújtott szolgáltatásokat lehet igénybe venni. Minden voucheren szerepel egy Voucher szám, amelyeket be kell mutatni a voucher által megvásárolt szolgáltatások igénybevételekor.
Amennyiben a megvásárolt vouchert mégsem szeretné felhasználni vagy ajándékba adni, és ezt a vásárlástól számított 60 napon belül írásban jelzi ügyfélszolgálatunknak az info@villamedicina.hu e-mail címen, úgy maradéktalanul visszatérítjük a megvásárolt voucher értékét az esetleges csomagolási és szállítási díjjal együtt az elállási jog értelmében.
A voucher a megvásárlás után a voucher érvényességi idejének végéig, és a felhasználása előtt bármilyen másik élményre ingyenesen cserélhető. Ha a kiválasztott élmény értéke meghaladja a megvásárolt voucher értékét, akkor a különbözetet kell megtéríteni, a csere ebben az esetben is díjmentes.
A voucherek érvényessége a voucheren feltüntetett dátumig él, vagy a vásárlástól számított 12 hónapig. A voucher érvényessége az akciós és a szezonális programoknál 12 hónapnál rövidebb is lehet, kérjük figyelje a feltüntetett érvényességi időt. A voucher érvényességi ideje nem változtatható meg. Ez alatt az idő alatt fel kell használni a vouchert, ezért javasoljuk, hogy mielőbb foglaljon időpontot a választott szolgáltatásokra!
Érvénytelen voucherrel nem lehet részt venni a szolgáltatásainkon!
A voucher nélkül nem lehet a szolgáltatásokon részt venni, ezért az online letöltött elektronikus vouchert ki kell nyomtatni és ugyanúgy, mint a futárszolgálat vagy posta által kézbesített vouchert, a program helyszínén a Villa Medicina szolgáltató partnerének át kell adni.
A voucher felhasználása előtt minden esetben időpont-egyeztetés szükséges. A voucher kizárólag egyszer használható fel. A vouchert mindig biztonságos helyen kell tartani. A Villa Medicina nem vállal felelősséget a voucher elvesztéséért, vagy az azzal történő visszaélésért. A szolgáltatáson a résztvevő saját felelősségére vehet részt. A Villa Medicina voucher szabadon átruházható, így ajándékba is adható, amennyiben korábban arra nem került fel a vouchert felhasználni kívánó másik személy neve.
Garancia a szolgáltatás lemondására, illetve cseréjére
A megrendelt szolgáltatás lemondását online rendelt voucherek esetén a kézbesítő futárnak történő átadásig vagy a postai úton történő kézhezvételig áll módunkban elfogadni. Az esetleges módosítási kérését a info@villamedicina.hu e-mail címre kérjük eljuttatni.
Előfordulhat, hogy rajtunk kívülálló okokból következően (pl. műszaki okok miatt) le kell mondani egy adott szolgáltatás időpontját. Lehetőség szerint a lehető leghamarabb értesíteni fogja szolgáltató partnerünk az ilyen lemondásról, valamint felajánl alternatív időpontokat. Sajnos a Villa Medicinanak nem áll módjában megtéríteni Önnek a lemondás miatt fellépő esetleges költségeket.
Amennyiben a vouchert a szolgáltatások igénybevétele előtt kifizette, azonban a voucherben szereplő szolgáltatások nem mindegyikét vette igénybe, úgy a vásárlást követően a különbözetet sajnos nem áll módunkban visszatéríteni.
Szolgáltatások leírása
A Villa Medicina által közölt információk mindig megfelelnek a valóságnak. Kivételes esetben előfordulhat azonban, hogy némi változtatást kell tennünk, az élmény gazdagítása vagy egyéb okok miatt. Minden szolgáltatásról részletes tájékoztatást ad recepciónk, mely a 06 70 625 7975-ös telefonszámon hívható. Az élmények részletes leírása a webáruházunkban is megtalálható.
Szolgáltatások illusztrációi, képei
A webáruházban és a promóciós anyagokban feltüntetett képek illusztrációk, melyek valósak, de esetenként kis mértékben eltérhetnek a helyszíni körülményektől. Arra törekszünk, hogy az illusztrációk a lehető legjobban mutassák be az adott szolgáltatást.
Szolgáltatások helyszíne
A Villa Medicina voucherei által igénybevehető szolgáltatások nagy része a Villa Medicina épületében történnek. Kivételt képez ez alól a Baba-Mama csomagban lévő Kismama fotózásának helyszínét. Ez a partnerünk által felkínált helyszínek egyikén történik. Amennyiben egy Ön által kiválasztott helyszín megszűnik, felajánlunk helyette egy másikat.
Az szolgáltatások időtartama
Minden megadott időtartam egy becsült értéket jelent, mely esetenként változhat. Az általunk megadott időtartamok tájékoztató jellegűek, melyeket igyekszünk betartani.
Időpontfoglalás
A Villa Medicina által kínált voucherek felhasználása asszisztens munkatársaink, valamint szolgáltató partnereink által felkínált szabad időpontokban lehetséges. A foglalható időpontokról friss információkat recepciós munkatársainktól, valamint partnereinktől kaphat az alábbi elérhetőségeken (06 70 625 7975, info@villamedicina.hu ). Asszisztenseink, illetve partnereink minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy biztosítsák Önnek a kiválasztott időpontot. Javasoljuk, hogy foglalását minimum 1 héttel a kiválasztott időpont előtt végezze el.
Visszajelzések
Szívesen fogadjuk az igénybe vett szolgáltatásokkal kapcsolatos visszajelzéseket. Kérjük, hogy az észrevételeket, pozitív vagy negatív értékeléseket írja meg nekünk az info@villamedicina.hu e-mail címre. A hozzánk beérkezett levelekre minden esetben válaszolunk.
További feltételek és kikötések
A promóciós anyagainkban és a webáruházunkban feltüntetett árak bruttó árak, áfával együtt értendőek. Fenntartjuk az előzetes tájékoztatás nélküli árváltoztatás jogát, melyet webáruházunkban közzéteszünk.
Amennyiben a Villa Medicina mulasztásából, illetve hibájából adódóan bármilyen követeléssel él, a Villa Medicina kárpótlási kötelezettsége nem haladja meg a szolgáltatás eredeti értékét.
A promóciós anyagokban feltűntetett szövegek, képek és illusztrációk a szerzői jogok védelme alatt állnak. Ezért ezek engedély nélküli másolása szigorúan tilos!
Az összes fenti feltétel és követelmény érvényes minden személyre, aki Villa Medicinas vouchert vásárol és igénybe vesz.
A Villa Medicina fenntartja az előzetes tájékoztatás nélkül történő szabályváltoztatás jogát, melyet itt, a weboldalon közzétesz.
Adatvédelem
A Villa Medicina az adatok védelme terén eleget tesz a magyarországi törvényi kötelezettségeknek, és munkája során e szerint dolgozik. Tisztában vagyunk azzal, hogy a ránk bízott adatok:
- Becsületesen és jogszerűen kezelendőek.
- Csak bizonyos meghatározott célokra használhatóak fel.
- Csak a feltétlenül szükséges ideig kerülnek megőrzésre.
- Az adatokhoz tartozó személyek jogainak figyelembevételével kezelhetőek.
- Semmilyen körülmények között nem kerülhetnek ki a cég rendszereiből.