Koronavírust követő felépülési folyamat
Sajnos Magyarországon is a koronavírus rengeteg áldozatot követelt és még többen voltak, akik elkapták, azonban kisebb-nagyobb küzdelemmel, de sikerült felépülniük a betegségből.
Akiknek a vírust sikerült is legyőzni, a gyógyulást követő hónapokban számos esetben érzékelhető náluk a poszt-COVID hatása, amely csökkent étvággyal, szájszárazsággal, krónikus fáradtsággal, izom- és ízületi fájdalmakkal, valamint a szaglás és ízlelés vissza nem térésével társulhat. A helytelen táplálkozás és étvágytalanság ebben az esetben veszélyes lehet, mert az egyébként is legyengült szervezet sokkal lassabban regenerálódik és fogékonyabbá válhat más betegségekre is. Emiatt fontos, hogy szaglás, étvágytalanság, valamint ízlelés hiánya esetén is próbáljunk meg egészségesen étkezni és nyugodtan fogyasszuk az egyébként megszokott és kedvelt ételeinket. Ebben az esetben javasoltak az intenzívebb ízvilágok, erősebb fűszerezések alkalmazása, azonban arra figyeljünk, hogy a gyomrunk is bírja ezeket, ugyanis legyengült immunrendszer esetén a gyomrunk is érzékenyebbé válhat.
Szájszárazság esetén igyunk sok folyadékot, valamint az ételeinkhez is készíthetünk különböző szószokat, mártásokat, amelyek szaftosabbá teszik a fogásokat. Emellett használhatunk szájvizet is öblögetésre, de fontos, hogy az semmiképp se legyen alkoholos.
Légyszomj esetén szintén javasolt sok folyadékot bevinnünk a szervezetünkbe, valamint különböző magasabb víztartalmú ételeket, gyümölcsöket, zöldségeket fogyasztanunk.
Amennyiben már úgy érezzük, hogy szaglásunk, ízlelésünk kezd visszatérni, nincsenek izom- és ízületi fájdalmaink, valamint nem vagyunk nagyon fáradékonyak sem, abban az esetben javasolt szép lassan elkezdeni a mozgást. Mindenképp először csak egy kisebb sétát válasszunk a szabadban és ha ezt követően egészségünk engedi akkor fokozatosan visszatérhetünk a megszokott intenzitású edzéseinkhez.
Ez egy hosszú folyamat, de ha figyelünk a szervezetünk reakcióira és a fokozatosság elvén haladunk, akkor jó eséllyel hamarabb visszatérhetünk megszokott életünkhöz.