Óvintézkedések fertőzésveszély ellen
A jelenleg terjedő koronavírus terjedésének megfékezése és a fertőzésveszély csökkentése érdekében fontosnak tartjuk a következő prevenciós teendők betartását mind a rendelőnkben, mind pedig a mindennapjainkban.
7 +1 óvintézkedés:
Elcsépeltnek tűnhet, de a gyakori kézmosás továbbra is a leghatékonyabb módja a különböző fertőzések elkerülésére.
A helyes kézmosás szabályai:
– Vizezzük be kezeinket
– Szappanozzuk be nedves kezeinket
– Alaposan dörzsöljük össze tenyereinket, valamint az ujjaink környékére is dörzsöljük be a szappant, végül körkörös mozdulatokat is végezzünk
– Öblítsük le a szappant vízzel a kezeinkről
– Szárítsuk, töröljük meg kezeinket
Miután a helyes kézmosás megtörtént, ügyeljünk arra, hogy ne nyúljunk koszos kilincsekhez, egyéb koszos tárgyakhoz. Ha mégis hozzáértünk valamihez, mossunk újra kezet.
Mikor kell feltétlenül kezet mosnunk?
– Tömegközlekedési eszközön történő utazás után
– Toalett használata előtt és után
– Köhögést, tüsszentést, orrfújást követően
– Szemét kezelése után
– Étkezést, főzést megelőzően
– Állatokkal történő érintkezést követően
Bár a kézfertőtlenítő nem helyettesíti a kézmosást, azonban ha olyan helyen járunk, ahol nincs lehetőség kezet mosni, akkor az alkoholos kézfertőtlenítő is megfelelő alternatíva lehet. A legjobb megoldás, ha rendszeresen kezet is mosunk, illetve kézfertőtlenítőt is használunk.
Sok helyen olvashatjuk, hogy a szájmaszkok viselete sem nyújt 100%-os védelmet, azonban használatukkal nagy mértékben csökkenthetjük a különböző fertőzések és vírusok terjedését.
Bár ez például tömegközlekedési eszközön nem mindig kivitelezhető, mégis próbáljuk betartani a fertőzés elkerülése végett. Továbbá vegyünk fel szájmaszkot is!
Köhögés és tüsszentés esetében is használjunk zsebkendőt, majd ezt követően mossunk kezet! Ha erre nincs mód és esetleg zsebkendő sincs nálunk, akkor is a könyökhajlatunkba tüsszentsünk, köhögjünk, ahelyett hogy nem tartunk semmit sem a szánk elé. Amennyiben kézmosásra nincs lehetőség, úgy használjunk alkoholos kézfertőtlenítőt!
Különböző vírusok terjedése során érdemes gyakrabban fertőtleníteni otthonunkat, illetve a munkahelyünkön lévő, közös használatú tárgyakat, például, kilincseket, klaviatúrát, telefonokat.
Amennyiben rosszul érezzük magunkat, hőemelkedést, száraz köhögést, nehéz légzést tapasztalunk, maradjunk otthon és NE személyesen menjünk el a háziorvosi rendelőbe, hanem telefonon keressük fel a rendelőt és az orvosunk utasításait követve járjunk el.
Legtöbb esetben sajnos a koronavírus az idősebbek szervezetét támadja meg, akik különböző betegségekben szenvednek, vagy legyengült az immunrendszerük. Ugyan a koronavírusra az ellenszer sajnos még nincs meg, azonban immunrendszerünk erősítésére különböző otthoni megoldásokat is alkalmazhatunk. Például érdemes természetes immunerősítő teákat készíteni, gyömbérből, mézzel és citrommal, valamint a fokhagyma fogyasztása is hatékony lehet.

Az imént felsorolt óvintézkedéseket nem csak a koronavírus idején javasolt betartani, hanem egyéb fertőzések elkerülése végett is.
Fontos, hogy a koronavírus tünetei nagyon hasonlítanak az influenza által okozott tünetekhez, ezért nem kell köhögés, láz, fáradtság esetén kétségbe esnünk.
Koronavírusra akkor kell gyanakodni, ha olyan területen jártunk a közelmúltban, amelyet már korábban is érintett a vírus, vagy ha olyan személlyel kerültünk kapcsolatba, aki már fertőzött volt. Amennyiben koronavírusra gyanakszunk, semmiképp se menjünk személyesen orvosi rendelőbe, hanem hívjuk fel háziorvosunkat vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központ által megadott, ingyenesen hívható telefonszámot!
(06 80 277 455 VAGY 06 80 277 456)
FONTOS:
Óvintézkedési okokból a fertőzésveszély ideje alatt ha rosszul érzik magukat, vagy hőemelkedést tapasztalnak, kérjük, hogy mondják le korábban foglalt időpontjukat. Asszisztensnőink, figyelembe véve a lemondás okát, igyekeznek a lehető legközelebbi és Önöknek is legkedvezőbb időpontot biztosítani a gyógyulásukat követően.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy rendelőnkben folyamatos fertőtlenítést végzünk a fertőzésveszély elkerülése végett és mindent megteszünk az Önök biztonsága és egészsége érdekében!
További információért kérjük, keressen minket elérhetőségeink valamelyikén.