Meddőség

Manapság az egyre későbbre tolódó gyermekvállalás és a fokozódó, egészségre ártalmas környezeti hatások miatt egyre több pár szembesül azzal a problémával, hogy hiába próbálkoznak, nem sikerül a teherbeesés. A szakirodalom szerint meddőségről beszélünk, ha rendszeres házasélet mellet sem jön össze a baba, egy év próbálkozás után sem. Ugyanakkor 35 éves kor felett, illetve terhelő előzményekkel (endometriosis, kismedencei gyulladás a múltban, stb.) már fél év után javasolt elkezdeni a kivizsgálást, és szükség esetén a kezelést. A sikertelenség hátterében nagyjából ugyan olyan arányban áll női, illetve férfi eredetű ok, az esetek 10%-ában pedig nem sikerül kideríteni a meddőség okát.

A kivizsgálás kapcsán a részletes anamnesis felvételt (eddigi betegségek, műtétek, családi kórelőzmény, stb) követően egy nőgyógyászati vizsgálat következik, mely során bimanuális és hüvelyi ultrahang vizsgálatot végzünk, mely során a méhet, a nyálkahártyát, illetve a petefészkeket hozzuk látótérbe, felmérve ezek állapotát. Szükség esetén ezt méhnyakrák-szűréssel, illetve gyanú esetén STD vizsgálattal (Chlamydia, és egyéb kórokozók PCR technikával történő kimutatása) egészítjük ki.

Ezt követően egy laborvizsgálatot végzünk, mely kapcsán kizárjuk a komolyabb szervi betegségeket (máj, vese, stb), illetve feltérképezzük a hormonális rendszer állapotát (petefészkek működéséről, az agyalapi mirigy hormontermeléséről, illetve a pajzsmirigy funkcióiról kapunk ez által pontos képet).

 

A vizsgálati sort a petevezetők átjárhatóságának a vizsgálatával zárjuk, melyet HyCoSy technikával végzünk. Amennyiben a kórelőzmény, illetve az ultrahang vizsgálat alapján szükséges, rendelőnkben office-hysteroscopos vizsgálatra is lehetőség van, a méhűr pontos feltérképezésére. A férfi partner kivizsgálására egy sperma-vizsgálatot javasolunk.

Amennyiben az elvégzett vizsgálat kapcsán a meddőség okára fény derül, ennek megoldása után akár a spontán próbálkozás is javasolható, de természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a teherbeesés csak orvosi kezelés kapcsán valószínű. Ilyen esetekben petefészek-stimulációt végzünk. Természetesen amennyiben más kezeléssel nem várható terhesség, inseminációt, illetve IVF kezelést javasolunk.

A HYCOSY VIZSGÁLATRÓL

A petevezetők átjárhatóságának a vizsgálata kiemelten fontos része a meddőségi kivizsgálásnak. A petevezetők elzáródását több betegség is okozhatja. A petevezetőt kívülről támadó megbetegedés például az endometriosis, mely manapság sajnos népbetegségnek tekinthető. Ezen elváltozás kapcsán a petevezető a körülötte kialakuló összenövések miatt megtörik, átjárhatatlanná válik. A múltban átvészelt egyes fertőző betegségek, például a Chlamydia, a petevezető funkcionalitásának elvesztésével járhatnak, mely során egy kocsonyás anyag miatt válik a petevezető átjárhatatlanná.

A petevezetők átjárhatóságának a vizsgálata három módszerrel valósítható meg:

A VIZSGÁLAT MENETE:

 A vizsgálat kapcsán egy katétert vezetünk fel a méhnyakon keresztül a méhűrbe, melyen keresztül először fiziológiás sóoldatot (“vizet”) juttatunk a méhűrbe, mely kapcsán a méhnyálkahártya esetleges rendellenességeire, méhűri összenövésekre (Ashermann syndroma), illetve egyéb méhűri deformitásokra (polyp, myoma, fejlődési rendellenességek) derülhet fény. Ezt követően a kontrasztanyag befecskendezésével folytatódik a vizsgálat, mely során a petevezetők tágasságát, lefutását, átjárhatóságát vizsgáljuk. A vizsgálat előkészületekkel együtt 10-15 percet vesz igénybe. Időzítése ugyanakkor fontos: a vizsgálatot a ciklus első felében, de már a menses elmúlását követően végezzük. Utána 3 napig az ülőfürdő és a házasélet mellőzését javasoljuk. Amennyiben a petevezeték átjárhatatlanságát például egy régebbi fertőzés kapcsán kialakult, a petevezetőt kitöltő kocsonyás anyag okozza, számos alkalommal maga a vizsgálat “kitisztítja” a petevezetőt, így a vizsgálatot követő hónapokban sikeres lesz a teherbeesés!

AZ OFFICE-HYTEROSCOPIA ELJÁRÁS

A méhűr feltérképezése mind a meddőségi kivizsgálás kapcsán, mind az ismétlődő vetélések okainak felderítése során fontos. A méhűrt, illetve a méhnyálkahártyát érintő eltérések mind a sikertelen teherbeesési próbálkozások, mind a sikeres teherbeesést követő vetélések hátterében meghúzódhatnak. Sajnos a rutin nőgyógyászati vizsgálat kapcsán elvégzett hüvelyi ultrahang vizsgálat csupán a durva, látványos eltéréseket tudja felderíteni.

A méhűr pontosabb feltérképezésére a következő vizsgálati eljárások hivatottak:

Female Doctor Wearing Scrubs In Hospital Corridor Using Digital Tablet
  • Kórházi Körülmények Között Végzett Hysteroscopia.

Az eljárás lényege, hogy egy merev csövű eszközt jutattunk a méhűrbe, melyben egy száloptikás eszköz is található. Előnye a méhűr pontos feltérképezése, illetve szükség esetén az azonnali helyreállító műtét elvégzése (polypok eltávolítása, összenövések oldása, stb). Hátránya, hogy mivel ez az eszköz vastag, hiszen ezen keresztül ollót, elektromos kést is fel tudunk vezetni, a beavatkozáshoz a méhnyak tágítása szükséges (egy úgynevezett Hegar-sorral, melyek növekvő szélességű fém rudak). Ez viszont nagyon fájdalmas eljárás, ezért a vizsgálatot csak kórházi körülmények között, altatásban tudjuk elvégezni, vállalva ezzel az összes potenciális műtéti kockázatot.

  • Office-Hysteroscopia.

Ezen vizsgálat során egy flexibilis száloptikás, igen vékony eszközt használunk, így a vizsgálat teljesen fájdalommentes, nincs szükség a méhnyak tágítására. Előnye a fájdalom-mentességen túl a gyorsasága (a vizsgálat 5-10 perc), nincs szükség kórházi befekvésre, regenerálódásra. Ezen eljárás kapcsán ugyanúgy 100%-os és azonnali véleményt tudunk mondani a méhűrről, mint a hagyományos hysteroscopia során.

  • Meg kell említeni a HyCoSy illetve a HSG vizsgálatok kapcsán a méhűrrel kapcsolatos képet is.

Mindkét vizsgálat során kapunk egy képet a folyadékkal feltöltött méhűrről. Így természetesen több információhoz jutunk, mint a “sima” hüvelyi ultrahang kapcsán, de ezen vizsgálatok pontossága sajnos nem egyenértékű a hysteroscopiával.

A VIZSGÁLAT MENETE:

 Egy vékony, száloptikás eszközt vezetünk fel a méhnyakon keresztül a méhűrbe. Mivel a méhűr virtuális tér (a méh mellső és hátsó fala összefekszik), ezért azt folyadékkal (fiziológiás sóoldat) töltjük fel a vizsgálat során. Ez a folyadék az eszközön keresztül jut a méhűrbe. Feltérképezzük a méhnyakat, a méhűr nagyságát, a nyálkahártya épségét, megvizsgálva minden olyan tényezőt, ami a teherbeesés, illetve a terhesség sikeres kihordása útjában állhat (myoma, poly, méhűri összenövések, fejlődési rendellenességek). Látótérbe hozzuk a petevezetők szájadékát is, az ezeken keresztüli folyadék-áramlás viszont sajnos csak közvetett információt nyújt a petevezetők átjárhatóságát illetően. A vizsgálat után 3 napig az ülőfürdő és a házasélet mellőzését javasoljuk. A vizsgálat teljes mértékben ambuláns, semmilyen előkészületet, illetve utólagos regenerációt nem igényel. Időzítése ugyanakkor fontos: a vizsgálatot a ciklus első felében, de már a menses elmúlását követően végezzük.