Keresés
Close this search box.

OCTOBER 1. WORLD FIGHT AGAINST BREAST CANCER DAY

Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja, amelynek első napja október 1-je, a Mellrák Elleni Küzdelem Világnapja. A mellrák a nőket érintő leggyakrabban előforduló daganatos betegség, mely kialakulásának pontos oka ugyan nem ismert, azonban az elsődleges és legfontosabb amelyet tehetünk ellene, a megelőzés. Az emlő rosszindulatú daganata általában először fájdalom nélkül jelentkezik csomó formájában, amely szabad kézzel is kitapintható (ezért nagyon fontos a rendszeres önvizsgálat!). Ritkább […]

SEPTEMBER 29 – WORLD HEART DAY

Szeptember 29-én van a Szív Világnapja, amely célja a kardiovaszkuláris (keringési) betegségek megelőzésére való felhívás.  A WHO statisztikái alapján a világon, illetve a Központi Statisztika Hivatal becslései szerint Magyarországon is a szív- és érrendszeri betegséget tartoznak a leggyakoribb halálozási okok közé, ezen belül is a heveny szívizomelhalás, illetve az idült ischémás szívbetegség. Kutatások által bizonyítottan összefüggésbe hozhatók a kardiovaszkuláris betegségeken belül az életet veszélyeztető akut események (stroke, szívinfarktus), valamint az egyes krónikus állapotok (szívelégtelenség, magas vérnyomás) […]

VITAMINS AND NUTRIENTS NEEDED DURING PREGNANCY

Nem egyszer hallhattuk már, hogy egy várandós Kismamának “kettő helyett kell ennie”. Azonban mit is jelent ez a valóságban és miért nem mindegy, hogy mit fogyasztunk terhességünk alatt?  Kismamaként fontos, hogy egészséges és változatos táplálkozással minden olyan tápanyagot bejuttassunk szervezetünkbe, amely a terhesség, valamint a magzat fejlődése érdekében nélkülözhetetlen. A legfontosabb vitaminok és nyomelemek, segítenek a […]

WHEN SHOULD YOU SEE AN INTERNAL MEDICINE?

Nowadays, although we may live longer, it does not matter at all in what quality. It's not enough to just look good on the outside, we have to constantly take care of our body as a whole, inside and out.

CHLAMYDIA TRACHOMATIS SCREENING TESTS

2022 júniusa a a Vascular Diagnostics STI laboratóriuma által szervezett Chlamydia trachomatis kampány hónapja, amelyen többek között partnerként a Villa Medicina is csatlakozott! A BETEGSÉG HÁTTERE  A Chlamydia trachomatis világszinten a leggyakoribb bakteriális nemibetegség (STI)-kórokozó, amely évente a WHO becslései szerint körülbelül 128-130 millió új megbetegedést okoz. Az Európai Járványügyi Központ (ECDC) adatai alapján a hazai bejelentett esetszám erősen alulreprezentált (800 alatti); amit […]

WHAT YOU NEED TO KNOW ABOUT STRESS

A stressz szót a mai világban napi szinten hallhatjuk és használjuk. Azonban valójában mit is jelent és mit okozhat a tartós stressz szervezetünkben?  Selye professzor kutatási eredményei alapján a stressz szó maga a latin strictus (szoros) szóból származik, amely igénybevételt jelent. A szervezet nem specifikus reakciója minden olyan ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából, alkalmazkodásra kényszeríti.  Hétköznapi értelemben a stressz az ember és a környezete közötti kölcsönhatás során létrejövő folyamatos feszültség, tartós veszélyérzet. Ez […]