Hello Superfoods! – 1. rész

A superfood, vagy szuperélelmiszer kifejezés nagyon felkapott lett az utóbbi években, és gyakran halljuk többféle élelmiszer kapcsán. De vajon mely élelmiszerek kaphatják meg ezt a kitüntető címet, és egyáltalán mitől lesz egy élelmiszer, vagy nyersanyag „szuper”?

Erre nagyon egyszerű a válasz, az az élelmiszer lesz szuperélelmiszer, amely kedvező tápanyagösszetétele révén több egészségügyi előnyt nyújt más alapanyagokhoz képest.

Ennek ismeretében tekintsük át a legnépszerűbb szuperélelmiszereket:

Chiamag

chiamag Mexikóból származik, és tudjuk róla, hogy már a maják is fogyasztották, sőt az egyik alapvető nyersanyaguk volt. Érdekesség, hogy a chia szó egyébként az azték nyelvjárásban azt jelenti, hogy olajos.

Ez a pici fekete (vagy fehér, illetve barna) mag több előnyös tulajdonsággal is rendelkezik.

A legfontosabb, hogy jelentős omega-3-zsírsav tartalma van, amely egy telítetlen zsírsav, és amelyre a szervezetünknek szüksége van. Ezen kívül magas a fehérjetartalma, tele van antioxidánssal, valamint jó kalcium, vas, és magnéziumforrás. Kiemelkedő rosttartalma révén csökkenti a szénhidrátok felszívódását.

A magok szinte bármilyen ételbe és italba belekeverhetők vagy rájuk szórhatók.

Ha folyadékba áztatjuk őket, akkor zselés állagot kapnak a magok. Így készül például a chiapuding is. Ezen kívül belekeverhetjük süteményekbe, joghurtba, zabkásába, granolába, turmixokba, vagy túrógombócba is akár.

Azonban tartsuk szem előtt, hogy az ajánlott napi bevitel nem haladhatja meg a 15 grammot, ez körülbelül 1,5 evőkanálnak felel meg.

Goji

goji, vagy az angol elnevezés (wolfberry) után farkasbogyóként is emlegetett piros színű bogyó is egy szuperélelmiszer, amelyet több mint 2000 éve használnak a kínai orvoslásban.

Többek között a fiatalság titkát látták benne, de a máj, és a vese egészsége szempontjából is kedvezőnek találták fogyasztását.

Kínában nem csak funkcionális élelmiszerként használták, hanem a mindennapi táplálkozásuk része volt. Az elmúlt 30 évben több tanulmány is született a goji bogyó hatóanyagaival kapcsolatban, és kutatók egy új fehérje-szénhidrát molekula-együttest vontak ki a farkasbogyóból, amit elneveztek Lycium Barbarum poliszacharidnak (LBP). Ennek tulajdonítják immunerősítő hatását is.

A nagy mennyiségű C-vitaminon kívül A- vitamint, valamint 18-féle aminosavat és 21-féle ásványi anyagot is tartalmaz. A világ talán leggazdagabb antioxidáns, karotinoid és kálium forrása, a benne található zeaxanthin nevű vegyület a szemünk egészségét is védi.

Elsősorban szárított formában találkozunk vele, és Kínában is ez a formája a leggyakrabban fogyasztott.

A goji bogyót müzlibe levesekbe, turmixokhoz, de akár különböző kásákkal is fogyasztják. Alkalmas süteményekbe, granolába, de akár köretként rizsbe is belefőzhetjük.

Aloe vera

Szintén dobogós superfood az Aloe vera növényből nyert aloe gél, vagy aloe koncentrátum. Ezzel a növénnyel nem csak a táplálkozásunkban, hanem a szépségápolásban is találkozunk, hiszen rengeteg kozmetikum alapanyaga is.

Az Aloe vera Dél-Afrikából származó, pozsgás levelű növény.

Belsőleg való alkalmazásának számos előnye van, többek között remekül hidratál.

Magas fitotápanyag tartalmának köszönhetően védi a májunk egészségét.

Mindennapos fogyasztása segíthet helyreállítani az emésztést, illetve a normál bélflórát. Magas vitamin, és ásványianyag tartalma révén erősíti az immunrendszert, hiszen megtalálható benne a C, E, B vitaminok, a folsav, a szelén, a magnézium, a mangán és a cink is.

Belsőleg való fogyasztása kontrollálja a gyomorsav termelést, kezdődő gyomorfekély esetén meggátolhatja a fekély növekedését.

Mivel gazdag olyan enzimekben, amelyek segítik a szénhidrátok és a zsírok lebontását, ezáltal hatásosan alkalmazható testtömegcsökkentő étrendben.

Gyulladáscsökkentő hatással is bír, valamint magas aminosav tartalma hozzájárul a szövetképzéshez.

Útifűmaghéj

Útifűmaghéj

Útifűmaghéj.

Az egyiptomi útifű egy Indiában őshonos egynyári növény.

Magjának burka egy nyákban gazdag anyag, mely vízzel elkeverve a gyomorba kerülve gélt képez.

Az útifű maghéj 85% rostot tartalmaz, és ez az a tulajdonsága, ami szuperélelmiszerré tette, ugyanis magas rosttartalma segíthet csökkenteni a koleszterinszintet. Testsúlycsökkentő étrendben gyakran javasolják, mert csökkenti az éhségérzetet, valamint lassítja a szénhidrátok felszívódását.

A vegán étrend kedvelt alapanyaga, hiszen tojás helyett alkalmazható például süteményekben. 1 db tojásnak felel meg 1 evőkanál útifűmaghéj 50 ml vízzel összekeverve.  Fogyasztható azonban egyszerűen italokba keverve is (víz, tea, gyümölcslé), alkalmazható főzelékek sűrítésére, gyümölcslevesekbe, gyümölcsmártásokba, pudingokba, joghurtba, palacsintatésztába, turmixokba.

Gluténmentes alapanyagként kedvelt a kenyerekben való alkalmazása is.

A cikket írta: Zalai Noémi, dietetikus

Dietetikai tanácsadás esetén kérjük, foglaljon időpontot Zalai Noémi dietetikusunkhoz az alábbi gombra kattintva.