GYERMEKÁGYAS IDŐSZAK

szülés nemcsak a édesanyának, hanem az egész családnak hatalmas változást hoz az életébe. A gyermek világra érkezését követő néhány hétben számos újdonsággal és addig nem tapasztalt érzésekkel, feladatokkal kell megküzdenie a családnak, miközben az édesanyának ebben az időszakban saját magára is kiemelt hangsúlyt kell fektetni a szülést követő regeneráció érdekében. 

Gyermekágyas időszaknak a szülést követő első 6 hetet nevezzük. Ez a 6 hét alkalmas arra, hogy a szülők jobban megismerjék gyermeküket, rutinná váljanak a mindennapi teendők a gyermek tisztában tartásával, etetésével kapcsolatban és hogy a kezdetben idegennek tűnő helyzet megszokottá válhasson. 

Szülést követően az édesanyát és kisbabáját néhány napig megfigyelik és különböző vizsgálatok gyanánt bent tartják a kórházban. Amennyiben megtörténtek a vizsgálatok és mindketten jól vannak pár nap elteltével hazaengedik mindkettőjüket. A kórházban töltött időszak alatt az egyik legfontosabb dolog, hogy a kismamának beinduljon a tejtermelése. Sajnos manapság egyre többen szoronganak attól, hogy nem fogják tudni szoptatni gyermeküket, amely a szülést követő kimerültséggel együtt valóban megnehezítheti a tejtermelés beindulását. Ilyenkor érdemes szakembert felkeresni, aki segít ellazulni a kismamának, megfelelő tápanyagok bevitelét tudja javasolni, illetve különböző tejtermelő praktikákat is ajánl. 

Ha az első néhány napban nem indul meg a tejtermelés aggodalomra semmi ok, ugyanis gyermekünknek nincs szüksége az első néhány napban élelemre, csak minél több folyadékra (a besárgulás érdekében is), amely pótlása viszont könnyedén megoldható. A tejtermelés megindulását követően érdemes szintén a laktációs tanácsadó által ajánlott termékeket használni a kezdeti mellgyulladás megelőzésére, kezelésére.
 

Laktációs tanácsadónk, Vargyai Dia ajánlásával számos
szoptatást elősegítő terméket talál Rendelőnkben

Számos édesanya, aki türelmesen áll gyermekéhez és a szoptatáshoz is, már a gyermekágyas időszak végére tudni fogja, hogy melyek azok az ételek, amelyek finommá teszik gyermeke számára az anyatejet, vagy épp ellenkezőleg, mi az ami kiválthatja a hasfájást, vagy hasmenést, valamint felismerik, hogy melyik az a sírás, amellyel újszülött gyermekük jelzi éhségét.

Az édesanyáknak szülés után az első és legfontosabb teendőjük a pihenés. Nem csupán a szervezetüknek kell regenerálódnia, hanem a hormonszint óriási változása miatt hangulatindozásukkal és lelki változásaikkal is meg kell küzdeniük. Az első 1-2 hétben érdemes minél többet a gyermek mellett feküdni a testkontaktus és az egymásra hangolódás érdekében. Nagyon fontos, hogy a megfelelő regeneráció érdekében a kismama számára is akkor javasolt a pihenés, amikor gyermeke alszik, különben hamar kimerültté és ingerültté válhat, amelyet a csecsemő is meg fog érezni és nehezebbé fogja tenni az összehangolódást. 

A szülést követő 1-2 hetet követően a test jelzéseire figyelve fokozatosan kezdhető csak el bármiféle terhelés az édesanya számára. 

6. hét végére aktuális esetben megfelelő terhelés és pihenés mellett a szülés utáni erős vérzés megszűnik, a hormonszint normalizálódik és az édesanya visszanyeri a szülést megelőző állapotát. Ahogy a felnőtt emberek közötti bensőségesebb kapcsolatok kialakítására is időre van szükség, úgy időre lehet szükség, hogy gyermekünket is egyre jobban megismerhessük és szoros kapcsolatot alakíthassunk ki vele. A 6. hét végére különböző sírásból eredő jelzésüket is felismerhetjük, hogy mikor éhesekszomjasakálmosak, mikor fáznak, mikor van melegük, vagy hogy mikor fáj valamijük. A gyermekágyas időszak végére ha türelmesek vagyunk és igyekszünk kialakítani egy napi rutint, akkor gyermekünk is könnyebben alkalmazkodik és kiszámíthatóbbá válik már étkezésükalvási idejük is, amely az egész család számára nagyobb nyugalmatbékét és boldogságot teremthet.

Terhesség előtti vitaminok, terhesség során szedhető táplálék-kiegészítők, valamint számos hasznos szülést követően használandó termékek találhatók a Villa Medicinában

Hasonló tartalmat keres?