OKTÓBER 1.- MELLRÁK ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA

Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja, amelynek első napja október 1-je, a Mellrák Elleni Küzdelem Világnapja. A mellrák a nőket érintő leggyakrabban előforduló daganatos betegség, mely kialakulásának pontos oka ugyan nem ismert, azonban az elsődleges és legfontosabb amelyet tehetünk ellene, a megelőzés. Az emlő rosszindulatú daganata általában először fájdalom nélkül jelentkezik csomó formájában, amely szabad kézzel is kitapintható (ezért nagyon fontos a rendszeres önvizsgálat!). Ritkább […]
SZEPTEMBER 29. – SZÍV VILÁGNAPJA

Szeptember 29-én van a Szív Világnapja, amely célja a kardiovaszkuláris (keringési) betegségek megelőzésére való felhívás. A WHO statisztikái alapján a világon, illetve a Központi Statisztika Hivatal becslései szerint Magyarországon is a szív- és érrendszeri betegséget tartoznak a leggyakoribb halálozási okok közé, ezen belül is a heveny szívizomelhalás, illetve az idült ischémás szívbetegség. Kutatások által bizonyítottan összefüggésbe hozhatók a kardiovaszkuláris betegségeken belül az életet veszélyeztető akut események (stroke, szívinfarktus), valamint az egyes krónikus állapotok (szívelégtelenség, magas vérnyomás) […]
VÁRANDÓSSÁG ALATT SZÜKSÉGES VITAMINOK, TÁPANYAGOK

Nem egyszer hallhattuk már, hogy egy várandós Kismamának “kettő helyett kell ennie”. Azonban mit is jelent ez a valóságban és miért nem mindegy, hogy mit fogyasztunk terhességünk alatt? Kismamaként fontos, hogy egészséges és változatos táplálkozással minden olyan tápanyagot bejuttassunk szervezetünkbe, amely a terhesség, valamint a magzat fejlődése érdekében nélkülözhetetlen. A legfontosabb vitaminok és nyomelemek, segítenek a […]
MIKOR FORDULJON BELGYÓGYÁSZHOZ?

Napjainkban bár lehet, hogy tovább élünk, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségben. Nem elég csupán külsőleg jól tartanunk magunkat, szervezetünk teljes egészét folyamatosan ápolnunk kell kívül-belül.
CHLAMYDIA TRACHOMATIS SZŰRŐVIZSGÁLATOK

2022 júniusa a a Vascular Diagnostics STI laboratóriuma által szervezett Chlamydia trachomatis kampány hónapja, amelyen többek között partnerként a Villa Medicina is csatlakozott! A BETEGSÉG HÁTTERE A Chlamydia trachomatis világszinten a leggyakoribb bakteriális nemibetegség (STI)-kórokozó, amely évente a WHO becslései szerint körülbelül 128-130 millió új megbetegedést okoz. Az Európai Járványügyi Központ (ECDC) adatai alapján a hazai bejelentett esetszám erősen alulreprezentált (800 alatti); amit […]
AMIT A STRESSZRŐL ÉRDEMES TUDNI

A stressz szót a mai világban napi szinten hallhatjuk és használjuk. Azonban valójában mit is jelent és mit okozhat a tartós stressz szervezetünkben? Selye professzor kutatási eredményei alapján a stressz szó maga a latin strictus (szoros) szóból származik, amely igénybevételt jelent. A szervezet nem specifikus reakciója minden olyan ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából, alkalmazkodásra kényszeríti. Hétköznapi értelemben a stressz az ember és a környezete közötti kölcsönhatás során létrejövő folyamatos feszültség, tartós veszélyérzet. Ez […]